Szerintem.
Az alábbi - vállaltan - szubjektív listára kizárólag olyan szépirodalmi könyvek kerültek, melyek már megfordultak a kezeim között, úgy nyolcvan százalékukat olvastam is. Most azonban elsősorban nem a történetfűzés, a karakterábrázolás vagy a nyelvi lelemény volt az, ami érdekelt, hanem, hogy az egyes kötetek mivel tudtak kitűnni a polcokat elöntő könyvtengerből.
Tapasztalataim alapján egyébként a magyar kiadók nem túl bevállalósak - ritkák a formabontó vagy meghökkentő megoldások, ezzel szemben viszont rengeteg a giccses, ötlettelen tucatborító. Holott lehet akármilyen szuper egy könyv, ha a béna, jellegtelen borító miatt senki sem veszi a kezébe.
Az alábbi összeállításban mindenesetre azokat a könyveket vettem számba, melyek valami miatt emlékezetesek voltak a számomra, a grafika jól passzolt a történethez, vagy egyszerűen csak tetszett a külcsín.
Szerintetek amúgy melyik volt a tavalyi év legjobb borítója?
A Sándorrá lett Vay Sarolta szenvedélyektől és bonyodalmaktól csöppet sem mentes élettörténetéhez kiválóan passzol a vörös és a fekete. A csipkemintázat elfojtott vágyakról és mindent felperzselő szerelmekről regél.
A Pixel borítója Lévai Nóra textilművész munkájának felhasználásával készült. Lehet találgatni, mi ez? Valami szövet? Vagy különleges szőttes, netán egy régi pulóver darabkája? Nos, egyik sem: a kép egy teafilterekből álló installáció részletét ábrázolja.
A tavalyi év nagy felfedezettje számomra Sofi Oksanen, nyilvánvalóan nagyon elfogult vagyok vele szemben. Egy kettős identitású, azt elfojtó, bulimiás lány története a Sztálin tehenei. A kép egyébként a lengyel Katarzyna Gajewska festménye alapján készült.
Barna Dávid debütáló regénye szerintem nem durrant akkorát, amekkorát a frissen alakult Libri Kiadó remélt, viszont a borító egyike a legjobbaknak. Csillagos ötös.
Szintén a betűkkel varázsol a Zabhegyező sokadik kiadása. Mindent összevetve nem egy nagy szám, nekem mégis tetszik.
Klasszik kolbásztöltéssel sokkol Cserna-Szabó és Fehér Béla gasztrokrimijének a borítója. A kötetben érdemes egyébként jobban is elmerülni, telisdeteli van jobbnál jobb képekkel.
A grafikát tekintve kicsit szájbarágósnak érzem a Teller-regény borítóját, az összhatás mégis valahogy odacsap. Üde színfolt a nagy szürke tengerben.
Van, amikor nem kell túlpörgetni a dolgokat. A Murakami-borító pont ilyen. Úgy jó, ahogy van.
Súlyos családi és férfitörténetek az elmúlt ötven magyar évből. A borító inkább sejtet, mintsem szájba rág. És jól van ez így.
Őszinte leszek: ez az egyik könyv, amelyet még nem olvastam. A kép, a Balatonon evező fiú, a címben szereplő későbbi apa fotója, mégis emlékezetes maradt.
Kicsit megúszós a Bennett-könyv borítója, a Holbein-festmény ettől függetlenül utolérhetetlen.
A romlás világai, Sztálin halálától a gorbacsovi peresztrojkáig. Generációs választóvonal: na, ki tudja még elolvasni a cirill betűket?
Fekete-fehér. Igen-nem? Medve Zsuzsi brillírozik.
A hatvanas évek Magyarországa, kitagadott leányanyával, diszfunkcionális családokkal, mindennapos nihillel. A borító nálam telitalálat.
A képek innen vannak.
